Ennek a nemzedéknek a felelősége, minden embernek a felelőssége, hogy aki hozzá tartozik, aki őt hallgatja, akivel este leül beszélgetni, akivel bármilyen kapcsolatban van, hogy átadjon valamit abból a szeretetből, amit kapott az Istentől, nem elég csak azt mondani, hogy ez a misszionáriusoknak, a lelkészeknek, az egyháznak a dolga. Ez mindannyiunknak a felelőssége. Hogy az evangélium az jó. Az nekem a talpra állásom, az örömöm, a mindenem.
Lk 2, 25-31.
25És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, 28akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta:29Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, 30mert meglátta szemem üdvösségedet,31amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, 32hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.

Elkültöznek a hanganyagok
Kedves Mindenki, aki látogatja ezt a blogot! A Pécsi Evangélikus Egyházközségnek elkészült az új honlapja. Ezen a honlapon fognak ezentúl ...
-
Van, aki gyászol, Krisztus neki a vigasztaló arcát mutatja, van, aki bán dolgokat, Krisztus neki a bűnbocsátó arcát mutatja. Arra van a legn...
-
Mit jelenthet olyan időben prófétának lenni, amikor egyedüliként kell rámutatnia a nép hitetlenségére? Ez egy lehetetlen küldetés, ez egy ne...
-
Isten nem óv meg minket minden szenvedéstől, de velünk van minden szenvedésben. Jer 17, 5-8. 5 Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, ak...