11Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott hozzájuk az úgynevezett Salamon-csarnokba. 12Amikor Péter ezt látta, így szólt a néphez: Izráelita férfiak, miért csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? 13Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. 14De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, 15az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk. 16Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára. 17Most már tudom, testvéreim, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is. 18De Isten így teljesítette be azt, amit minden prófétája által előre megmondott, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. 19Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek;20hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. 21Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik, amiről Isten öröktől fogva szólt szent prófétái által.
Elkültöznek a hanganyagok
Kedves Mindenki, aki látogatja ezt a blogot! A Pécsi Evangélikus Egyházközségnek elkészült az új honlapja. Ezen a honlapon fognak ezentúl ...
-
Isten nem óv meg minket minden szenvedéstől, de velünk van minden szenvedésben. Jer 17, 5-8. 5 Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, ak...
-
Kedves Mindenki, aki látogatja ezt a blogot! A Pécsi Evangélikus Egyházközségnek elkészült az új honlapja. Ezen a honlapon fognak ezentúl ...
-
Isten nem dob ki bennünket, hanem újraformál. Legyen még benned annyi rugalmasság, hogy át lehessen téged formálni. Jer 18, 1-10. 1 Ezt...