A követés egyedül Jézus személyéhez való tartozást jelent Minden tapasztalatot áttör, mert az enyém. Ez egy kegyelmes parancs.
Lk 9, 18-27.
18Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? 19Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. 20Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. 21Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el.22Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
23Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! 24Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. 25Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi? 26Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. 27Bizony mondom nektek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.
Elkültöznek a hanganyagok
Kedves Mindenki, aki látogatja ezt a blogot! A Pécsi Evangélikus Egyházközségnek elkészült az új honlapja. Ezen a honlapon fognak ezentúl ...
-
Isten nem óv meg minket minden szenvedéstől, de velünk van minden szenvedésben. Jer 17, 5-8. 5 Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, ak...
-
Kedves Mindenki, aki látogatja ezt a blogot! A Pécsi Evangélikus Egyházközségnek elkészült az új honlapja. Ezen a honlapon fognak ezentúl ...
-
Isten nekü nk nem élményt akar nyújtani, hanem kapcsolatot akar velünk. 5 Móz 10, 14- 11,1. 14 Íme, az ÚRé, a te Istenedé az ég és az eg...